Rólunk
Célunk és Tevékenységünk
Magyarországon több mint 100 000 sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek él, akik számára az oktatási és társadalmi integráció sok esetben kihívásokkal teli feladat. Célunk a teljes inklúzió és ennek érdekében alapítottuk meg a Kapcsok Alapítványt 2018-ban. Célunk, hogy erősítsük az együttműködést az érintett családok, pedagógusok és a társadalom többi szereplője között, és biztosítsuk az SNI gyermekek és felnőttek számára az esélyegyenlőség alapfeltételeit.


Rólunk

Támogatás
Küldetésünk:
Kapocs vagyunk az esélyegyenlőség megteremtésében. Olyan találkozási pontot biztosítunk, ahol az érintett felek – családok, pedagógusok, szakemberek és munkaadók – hatékonyan együttműködhetnek az SNI gyermekek és felnőttek fejlődésének és társadalmi integrációjának érdekében.
Fontos számunkra, hogy:
- Támogassuk az érintett családokat a mindennapi kihívások leküzdésében.
- Fejlesszük a pedagógusok és szakemberek tudását, valamint biztosítsuk számukra a szükséges erőforrásokat.
- Hozzájáruljunk a társadalmi szemléletformáláshoz és az inkluzív közösségek kialakításához.
Karl-Heinz Keth
![]() |
Pályafutásom során már sok mindent elértem. Meggyőződésem, hogy abból, amit elértünk, kötelességünk egy részt olyanoknak adni, akik ezt megérdemlik. Büszke vagyok arra, hogy sok gyermek életét könnyíthetjük meg és tehetjük jobbá az alapítvány munkája által.
– az alapítvány elnöke |
Nagy Eszter Mária
![]() |
„Gyógypedagógusként vallom, hogy a gyermek-szülő-nevelő a mesebeli hármas az együttműködésben.”
– az alapítvány titkára |
Kádár Gabriella
„ a gyermek egy műalkotás, festmény, zene, regény, tanítsuk, formáljuk, ápoljuk, hiszen lényünk benne él tovább”
– kuratóriumi tag
Márton Kata
„Az Alapítvány kuratóriumi tagjaként igyekszem segíteni azokat az előremutató célokat, hiánypótló tevékenységeket, amelyeket ez a kiváló szakemberekből összeKAPCSOlódott kis csapat
kitűzött maga elé.”
– kuratóriumi tag
Molnár Zsuzsanna
„Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy és a világmindenség megismerésének igénye.”
– kuratóriumi tag
Németh Gyula
„A legtöbb, amit az egyik ember a másiknak adhat az a szolidaritás. Az emberiség addig nem menthetetlen, míg az egyik ember a másiknak megmentője lehet.”
– kuratóriumi tag
Csala László
![]() |
„ Meggyőződésem, hogy a Jó Istentől minden gyermek kapott az élethez bőven elegendő talentumot. Sokan vannak olyanok, akiknek szakértő, ugyanakkor szerető segítő kezet kell nyújtani ahhoz, hogy a talentumokat megsokszorozzák.”
– alapító tag |
Medgyesi Eszter
,,NYÚJTSD A KEZED azoknak, akik rászorulnak! Mint könyvelő, ezzel a tevékenységgel járulok hozzá az alapítvány működéséhez.”
– számviteli-pénzügyi munkatárs
Tevékenységeink:
Oktatási intézmények támogatása
Pedagógusok továbbképzése és inkluzív szemléletformálás.
Speciális oktatási módszerek kidolgozása.
Az inkluzív oktatás alapja az elfogadás és a szakmai hozzáértés.
Továbbképzések pedagógusok számára: A legújabb oktatási módszerek és eszközök megismertetése, amelyek kifejezetten az SNI gyermekek igényeire szabottak és segítik az inklúziót.
Inklúziós szemléletformálás: Tréningek és workshopok szervezése az oktatási intézmények dolgozói számára, hogy támogassuk az elfogadó és befogadó légkör kialakítását.
Társadalmi érzékenyítés
Örömteli tendencia, hogy a vállalatoknak egyre fontosabb a társadalmi felelősségvállalás. Mi azon dolgozunk, hogy egyrészt a sajátos nevelési igényű felnőtt fiataloknak esélyteremtő lehetőségeket kínáljunk, szervezzünk. Másrészt a vállalatok dolgozóinak szakmai tájékoztatást, információt adjunk az SNI gyermekek/fiatalok jogairól, lehetőségeiről. Ebben segítenek a World Café rendezvényeink is, ahol civil szervezetek képviselőit, vállalatvezetőket és média képviselőket ültetünk egy asztalhoz, hogy közösen segíthessék a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeit.
Ezen túl érzékenyítő programokat, rendezvényeket szervezünk Civil szervezetekkel és vállalatokkal való együttműködéssel, a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság jegyében.
Családok támogatása
Az SNI gyermekek fejlődéséhez elengedhetetlen a szülők aktív részvétele és támogatása. Alapítványunk rendszeres programokat szervez a családok számára, amelyek célja:
Tapasztalatmegosztás: szülőklubok, ahol az érintett családok megoszthatják egymással kihívásaikat és sikereiket.
Családi programok: szabadidős tevékenységek, amelyek segítik a családok kikapcsolódását és erősítik a közösséghez való tartozás érzését.
Szakértői tanácsadás:
Gyógypedagógusok és pszichológusok bevonásával segítséget nyújtunk a szülők számára a nevelési és fejlesztési kihívások kezelésében.
Munkaerőpiaci integráció
Esélyteremtő kezdeményezések az SNI fiatalok számára: kapcsolatteremtés civil szervezetek és vállalatok között.
Hírek
Borbély Bence bőrvarrógépének megvásárlása
Borbély Bence bőrvarrógépének megvásárlása. A tanulási folyamat a napokban is folyik.
Szülői eredményességi tréning
A Kapcsok Alapítvány a Gordon Módszer Magyarországgal együttműködve egy szuper tréningre hív!
Kapcsok az álmainkhoz: Bence története
Borbély Bence egy okos, céltudatos 18 éves, aki mesteri szinten űzi hobbijait, és sikeresen beilleszkedett a munka világába.
Pillanatképek az Árnics Kati emléktábla-avatásról
Igazán szívmelengető volt látni, hogy mennyien összegyűltek, hogy megemlékezzenek erről a csodálatos nőről.
Tata tábor 2024
A 6. táborunk gyönyörű környezetben, programokban gazdagon zajlott. A Kantharosz Győr pályázat jóvoltából és az 1% felajánlásából tudtuk így megvalósítani.
Győri Filharmonikus Zenekar koncertje
A szökőnap számunkra különösen jelentős volt 2024-ben, hisz a Győri Filharmonikus Zenekar Kelemen Barnabás hegedűművész közreműködésével fergeteges koncertet adott a Győri Zsinagógában.
Hogyan lehet egy SNI gyermek
sikeres munkavállaló?
Út az egyéni fejlesztésektől az integrált okatáson keresztül, mentorral az első munkahelyre.
Anyamesék
Támogassa küldetésünket!
Minden felajánlás fontos lépés küldetésünk sikeréhez. Adományával Ön is részese lehet annak a láncnak, amely segíti az SNI gyermekek és fiatalok integrációját, egyben edukál az elfogadásra és a befogadásra is.
Hogyan segíthet Ön?
Adománygyűjtő dobozok használata
- Magyarországon minden Praktiker áruházban
- Budapesten az Eleven parkokban
Egyszeri vagy rendszeres pénzbeli adomány SZJA 1%-ának felajánlása
- Bankszámlaszámunk: 10400401-50526882-57771001 (K&H Bank)
- Adószámunk: 19043258-1-08
Felajánlásainak felhasználása:
- SNI gyermekek/fiatalok közösségépítése a kortársi kapcsolatok erősítésével.
- A családi táborokkal ( SNI gyerek, testvér , szülők ) kapcsolatok építése, közösségek alkotása.
- Klubok szervezése: szülőknek, kamaszoknak és kisiskolásoknak, fiatal felnőtteknek.
- Fejlesztő módszerek gyakorlatorientált tréningje szülőknek, szakembereknek
- A társadalmi szerepvállalás erősítése a befogadás, elfogadás jegyében vállalatoknál.
Köszönjük támogatását!
Minden felajánlás közelebb visz minket ahhoz, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára egyenlő esélyeket biztosítsunk, és felhívjuk a figyelmet az elfogadás erejére és fontosságára a környezetünkben.
TÁJÉKOZTATÓ
Mit jelent az SNI?
Az SNI a sajátos nevelési igényű rövidítése. A hatályos köznevelési törvény szerinti jelentése:
„az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.”
Forrás: 2011. évi CXC. Törvény a nemzeti köznevelésről, 4. §. 25. bekezdés
SNI pedagógiai ellátásunkról bővebben itt olvashat: http://sungyogypedagogia.4gmk.hu/bemutatkozas.html
Ajánljuk látogatóink figyelmébe Füves Zsuzsanna blogját: https://fuveszsuzsacoach.hu/blog/
Szülő-gyermek táborok
A nyári táboroztatás a Kapcsok tevékenységének szerves része.
A kapcsolódó szabályokat, és a részvételhez kitöltendő nyomtatványokat itt találja: szervezés alatt
Támogatóink
A Kapcsok Alapítvány kulcsfontosságú értéke az átlátható működés.











